Egy századnyi Horthy-katonát is képes lenne kistafírozni - beszélgetés az ország egyik legnagyobb uniformisgyűjtőjével

Nyugat - 2008.02.06 Pais-Horváth Szilvia

Írta: Pais-Horváth Szilvia

Játékboltos, mellesleg jogász, és a plüssállatokkal való kereskedés mellett hobbiból gyűjti a Horthy-korszak katonai egyenruháit. Nem blöffölünk, létező személy. Dr. Tóth László nem is akármilyen sikerrel hódol különös szenvedélyének. A fiatalembert különös hobbijáról faggattuk, annak apropóján, hogy egy hónapja került a könyvesboltokba " A Magyar Királyi Honvédség egyenruhái 1926-1945" című kötete. A reprezentatív kiadványnak egy személyben megálmodója, szerkesztője és kiadója...


Magunk közt szólva sosem rajongtam a militarista könyvekért, a katonasággal és fegyverekkel kapcsolatos témáktól kiver a veríték, mégis: Dr. Tóth László "Magyar Királyi Honvédség egyenruhái 1926-1945-ig" című kötetét lapozgatva lenyűgözött alapossága és ruhatörténeti, iparművészeti kuriózumai, valamint könnyed stílusa. Tudták például, hogy a húszas-harmincas években a magyar főhadnagyok nyáron hófehér egyenruhában parádéztak? És John Lennonos napszemüvegben jártak? Vagy, hogy a hegyivadászok és repülőtisztek bőrcsizmáját, vagy a páncélos tiszt bőrfelszerelését bármelyik mai motoros menő fej is megirigyelné?

A kiadvány szerkesztőjét és mindenesét, dr. Tóth Lászlót egy veterán, frontot megjárt öregúrnak gondoltam, aki szenvedélyesen menti fiatalkorának relikviáit. Meglepetésemre a különös hóbort mögött egy alig negyven éves, játékbolt-tulajdonos jogász áll, aki a plüssállat-kereskedései mellett, hobbiból gyűjti a katonai öltözeteket. Telefonon beszélgettünk hobbijáról és a könyvről...

Amikor mesélni kezdenek a molyrágta posztók
A katonai öltözetek gyűjtése, mint szenvedély - avat be saját történetébe - nála majd' 30 éves múltra tekint vissza: "Minden férfiben van gyűjtőszenvedély. Én is, kisgyermek korom óta mindig gyűjtöttem valamit, aztán 10 évesen kezdtek komolyabban érdekelni a második világháborús relikviák. Megbabonázott ez a korszak, először főként a frontot megjárt idősek elbeszélései voltak rám nagy hatással. Ezek miatt a történetek miatt kezdtem el először katonai sapkákat majd gázálarcokat összeszedegetni. El voltam veszve."

Az egyenruhák László számára nem csupán textildarabok, bennük a frontélmények, a túlélők elbeszélései kelnek életre. Minden egyenruhához egy-egy történet kapcsolódik, és általuk megelevenedik a múlt. Persze - utal rá - konkrét egyedi sorsokat csak ritkán lehet visszafejteni. Ám egy legénységi zubbonyról, ha értőn tekintünk rá, sok minden leolvasható: például az, hogy viselője megjárta-e a frontot, és, hogy hadifogságba esett-e.

Tóth László mellesleg pár ezer katonafotót is őriz, ám csak a ritkaságokat és különlegességeket tartja meg. Gyűjteménye felbecsülhetetlen eszmei értékkel bír: "A magyar piaci árak azonban jócskán lemaradnak a külfölditől, a könyv tán segíthet: abban is, hogy ezeket a páratlan viseleteket itthon is nagyobb megbecsülés, és tisztelet övezze."

Miért épp a Horthy-korszak?
A magyarázata egyszerű, miért épp a Horthy-korszakot választotta: "Ha 1848-ból megmaradtak volna gyűjthető öltözetek és relikviák, bizonyára azokra szakosodom, de ezek már rég elfogytak. Manapság a második világháborús katonai viseletekre sem lehet csak úgy, szekrény mélyén vagy padláson rátalálni. Kihalt az a generáció, amely ezeket az egyenruhákat még megőrizte. A örökösök pedig rég eladták, vagy kidobálták."

Még szerencse - teszi hozzá - hogy az öregek annak idején, a háború után még évtizedekig gondosan őrizgették őket, annak ellenére, hogy hazánkban a Horthy-korszak majd negyven évig nemcsak lenézett volt, hanem nem is volt szabad beszélni róla. Mostanában a Rákosi-éra katonai öltözetei kezdenek felértékelődni, ezeket ugyanis - bolhapiacokon vagy gyűjtői körökben - még viszonylag könnyen be lehet szerezni. Mellesleg Lászlónak is van néhány darabja.

Egy századnyi katonát is fel tudna öltöztetni
Tóth László jelentékeny gyűjteménnyel büszkélkedhet, egy századnyi katonát is képes lenne kistafírozni. Ám hangsúlyozza, nem a mennyiség számít, hanem az egyenruhák különlegessége: annál értékesebb egy viselet, minél ritkábban fordul elő. Meglepő, de nem feltétlenül a rangosabb, díszesebb ruhadarabok a legdrágábbak.

A díszöltözeteket például a tisztek maguk varratták, így azokat gazdáik a háború után is gondosan őrizték. Ezeknél sokkal nehezebb egy egyszerű legénységi zubbonyt vagy nadrágot találni. Ugyanis ezen ruhadarabok kincstáriak voltak, és viselet közben hamar elkoptak. A háború utáni nagy szegénységben pedig minden jó minőségű posztót újra felhasználtak, addig hordták, foltozgatták őket, amíg teljesen el nem vástak.

Magyarországon Tóth László gyűjteményén túl még 5-10 hasonlóan jelentős, egyenruhákra szakosodott anyag található. Emellett számtalan kisebb gyűjtemény is van, ám sokan inkább csak kiegészítő tárgyakkal vagy kitüntetésekkel, jelvényekkel foglalkoznak. A teljes öltözethez, amelyekre László is specializálódott, ezek a kiegészítők is hozzátartoznak: "A legtöbb gyűjtő nem a teljes felszerelést gyűjti. Én, ha találok egy sapkát vagy egy zubbonyt nyomban keresni kezdem a hozzá illő cipőt és nadrágot is."

"A magyar királyi honvédség egyenruhái" című könyv históriája
Az, hogy a két világháború közötti magyar fegyveres erők egyenruháiról könyvet is megjelentessen, szinte adta magát. -jelenti ki László. "Úgy éreztem, az a sok ismeret, amely évtizedek alatt felhalmozódott bennem, megér annyit, hogy közkinccsé tegyem. Ráadásul e témakörben úttörő munkát végeztünk. Bár a környező országokban mind feldolgozták már ezt a korszakot, nálunk a háború óta semmilyen hasonló írásos munka nem született."

"Külföldön egyébként bevett szokás, ha van valakinek egy bizonyos szintű gyűjteménye, azért már felelősséggel tartozik, és a témát, amennyiben az újdonság, rendszerezi és publikálja is. Szerencsémre a Hadtörténeti Múzeum és Dr. Holló József Ferenc altábornagy főigazgató úr felkarolta elképzelésemet, és munkámhoz minden segítséget megadott" - hallottuk.

A kötet tervezését - avat be a részletekbe - kockás papírlapon kezdte el. Nem volt mire építkeznie, hiszen ilyen jellegű munka még sohasem jelent meg Magyarországon. Mindent neki kellett kitalálnia: azt, hogy melyik oldalon mi szerepeljen, mint egy filmforgatókönyvben, színes ceruzával maga rajzolta le. "Az összekötő szövegeket, mivel nincs írói vénám, szakemberekre bíztam: a Magyar Királyi Honvédség egyenruháinak áttekintő történetének megírását dr. Baczoni Tamásra, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusára a téma egyik legjobb ismerőjére, míg a Tábori csendőrség egyenruháiról szóló részt dr. Lóránt Csabára, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság tagjára . A kitüntetések és jelvények szakértését Ladvánszki Péter végezte."

A könyv első része viselettörténeti tanulmány, sokéves - levéltári, múzeumi és könyvészeti - kutatómunka eredménye, száznál több, eddig publikálatlan archív fényképpel kiegészítve. A második részben négyszáznál is több színes felvételen láthatjuk viszont a megelevenedett magyar katonai viselettörténetet. Majd egy év kellett a fotózásra, a szakszövegek megíratására, a szaklektorálásra.

Nagyrészt gyűjtőtársait és barátait kérte fel modellkedni
A kötet egyik legnagyobb érdeme, hogy a fotók kizárólag eredeti, teljes öltözeteket mutatnak be, ráadásul élő modelleken. Így nem csupán azt tudhatjuk meg, milyenek is voltak a korszak egyenruhái, hanem azt is, hogy a gyalogosok, huszárok vagy tüzérek miként is viselték ezeket, milyen összképet nyújtottak.

A ruhapróbák László számára is életre szóló élményt jelentettek: "Leírhatatlan érzés volt, ahogy megelevenedtek az öltözetek, egy gyűjtő életében ez a csúcspont." Külön nehézséget jelentett, hogy a korszak egyenruhái a ma élő emberek nyolcvan százalékára nem illenek rá, eleve szűkre szabottak, testhezállóak, ráadásul akkoriban viselőik kisebbek és kevésbé testesek voltak. Így Lászlónak nehéz volt megtalálni a megfelelő modelleket: "nagyrészt gyűjtőtársaimat kértem föl, akik nagy örömmel álltak rendelkezésemre." Majd egy hónapig szervezte csak a fényképezést egy-egy fotózási nap előtt, hisz a különböző kellékek, sapkák, zubbonyok és kiegészítők nem egyszer az ország különböző pontjairól érkeztek.

Megérte, a könyvnek szép sikere van
A könyv magánkiadásban jelent meg, László saját pénzéből finanszírozta a költségeket. Csak a nyomtatás sokmilliós tétel volt. Ehhez segítséget a Honvédelmi Minisztériumtól kapott olyan formában, hogy megvásároltak bizonyos számú példányt. Szombathelyi szálként László megemlíti: a kiadásban és tanácsadóként hathatós segítségére volt még Dr. Czeglédy Csaba, a város alpolgármestere.

A könyv decemberi megjelenése óta László szép számmal kap, nem csupán itthonról, hanem külföldi gyűjtőktől is visszajelzéseket: "A minap egy Andrássy hölgy hívott telefonon, - akitől egy értékes fehér kesztyűt is kaptunk a fotózáshoz -, hogy elmesélje, mekkora élmény, varázslat volt számára ez a könyv. Nem tudta letenni. A hölgy most a 80-90-es éveiben járhat, kisgyermek korában Horthy Miklós a térdén lovagoltatta, ő pedig szavalt is neki. Visszarepült a gyermekkorba." Kiderült, többen arra használják a kötetet, hogy a családi fotóalbummal összevetve végre meg tudják határozni, milyen alakulatnál és rangban katonáskodott a nagypapa.

Hol maradnak a nyilas ruhák?
Mivel a könyv 1945-ig mutatja be a katonai viseleteket, úgy véltük, valahol a vége táján a nyilas egyenruháknak is szerepelniük kellett volna. László azonban kiigazít: "A nyilas egyenruhák nem honvédségi ruhák, hanem a pártszervezet uniformisai, nincs köze a tárgyhoz. Nem is lehet azokat gyűjteni. A magyar honvédek a háború végén is honvéd-egyenruhában harcoltak, a nyilasok öltözéke nem is volt számottevő."

Melyik a kedvenc uniformisa? - kérdezzük a legvégén, amire László így felel: "Bármilyen meglepő, de zavarba ejtő a kérdés. A két végletet szeretem igazán. Egyrészt a társasági ruhákat, mert azok a legszebbek, igazi mesterművek, civil szabómesterekkel szabatták ki, drága, finom anyagból készültek, egyedi díszítéssel. Kis túlzással ahány tiszt, annyi társasági egyenruha-variáns létezett. Másrészt a fronton szolgált posztóruhák állnak hozzám a legközelebb." László egyébként a világ minden kincséért sem adná kölcsön uniformisait, se jelmezbálba, se filmforgatásra, túlságosan félti őket: "Vétek lenne, az eredetit nem szabad."

A kötet végül kétezer példányban jelent meg, és december 13-a óta a jelentősebb könyvterjesztőknél megvásárolható. Az eladásból származó bevételből László folytatni kívánja a sorozatot, és idővel egy nagyobb szabású kiállításban is gondolkodik.


Forrás: www.nyugat.hu



« vissza