A Horthy-összes négyszáz fotón mutatja be a könyv a katonai öltözeteket

Népszabadság · Falusy Zsigmond · 2007. december 21.

Népszabadság · Falusy Zsigmond · 2007. december 21.


Az ember néha önmagát érti a legkevésbé. Tóth László például harminc éve gyűjti a katonai egyenruhákat, de még most sem tudja igazán, miért kezdte. Soha nem volt verekedős, kamaszkorában nem akart kommandós lenni, ráadásul egész életében a lehető legbékésebb dolgok vették körül: plüssállatok.


Plüssállatokkal még az édesapja kezdett foglalkozni, amikor Szegedről a fővárosba költözött. A forradalom után aztán a család játékboltot nyitott, ám a tíz évvel később született Tóth úr egy idő után elunta a nyulak, elefántok és medvék kedves, ám ingerszegény társaságát. Enyhe unalmat érzett, mely csak akkor múlt el, amikor megszerezte élete első bajonettjét.

Ettől kezdve csak ez érdekelte. Ha látott egy sisakot, gázálarctáskát, kitüntetést, ha albertirsai nyaralásai során sikerült egy-egy leszakadt egyenruhagombot előguberálnia valamelyik padlásról, már valami szavakba alig önthető boldogság járta át. Vizuális típus volt: rögtön maga előtt látta a Don-kanyarban menetelő katonákat, az erdőben lopakodó határvadászokat, vagy éppen a Gerbeaud teraszán üldögélő főtiszteket, amint fess egyenruhájukban újabb gyomorkeserűt rendelnek.


Egy szó, mint száz, Tóth Lászlóból gyűjtő lett. A gombtól eljutott a kabátig, kollekciója előbb a szekrényt nőtte ki, majd a szobáját, amikor pedig elköltözött otthonról, új lakását fenyegette elnyeléssel. A gyűjtőt elsősorban a Horthy-éra érdekelte, az 1926-tal kezdődő időszak, mert az első világháborút követő kuszaság után ekkor adták ki a honvédség első egységes öltözeti szabályzatát. Az évek alatt aztán majdnem száz különböző egyenruhára tett szert: megszerezte a légierő, a folyamőrség és az ejtőernyősök öltözetét, vett tábornoki egyenruhát, és még az igazi ritkaságnak számító, 1943-ban alakult rohamtüzérség viseletét is felhajtotta valahonnan.


Tóth úr azonban nem állt meg félúton: összeszedett mindent, ami a katonasággal egy kicsit is összefüggésbe volt hozható. Festményeket vásárolt, melyeken Rákóczi vagy rohamozó '48-as huszárok látszottak, vad kurucokat mintázó bronzszobrokat szerzett, egyenruhában pompázó Habsburgok után kutatott, hadvezérekért, szigorú nézésű államférfiakért adott ki pénzt, még egy Rákosi Mátyásról készült képet is megvett, majd a szekrény mögé dugta, mert más dolog a gyűjtés, és más dolog a szimpátia.


Tóth László időközben elvégezte a jogi egyetemet, átvette a családi plüssállatbizniszt, ám ott legbelül csak rágta-rágta valami. Majdnem negyvenéves volt, és arra gondolt, hogy még nem csinált semmit. Aztán tavaly karácsonykor ragyogó ötlete támadt: könyvet készít a Horthy-korszak egyenruháiról. A vállalkozáshoz barátaitól és a hozzá hasonló megszállottaktól kapott felszerelést, sőt még a Hadtörténeti Múzeum néhány uniformisát is megszerezte egy fotózás erejéig. Volt, hogy egy hónapig szervezte a fényképezést, hisz a sapkák, zubbonyok, bakancsok és rangjelzések nem egyszer az ország különböző pontjairól érkeztek. Az egyenruhákat ráadásul nem próbababákon, hanem élő modelleken örökítették meg, akik Tóth László ismerősei közül kerültek ki. Volt köztük informatikus, szállodaigazgató, polgárőrparancsnok, szomszéd a társasházból, és olyan egyetemista, akivel Tóth úr együtt gyúrt a konditeremben.


A Magyar Királyi Honvédség Egyenruhái címet viselő kötet végül egy év alatt készült el. Tényleg a Horthy-kor összes egyenruháját tartalmazza: első része egy viselettörténeti tanulmány, míg a második mintegy négyszáz fotón mutatja be az 1926-1945 közötti időszak katonai öltözeteit a kimenőtől a téli ruházatig. A borítón tisztnek öltözve maga Tóth László látható, aki korábban csupán egyszer viselt egyenruhát: Zalaegerszegen, a páncéloszászlóaljnál. És ha néha még felidézi az ott töltött derűs hónapokat, a kitűnő ellátást, a jókedvű elöljárókat, akik újból és újból felmosatták vele a folyosót, azt érzi, amit mindig: hogy egyenruhát sokkal jobb dolog gyűjteni, mint hordani.


Forrás: http://nol.hu/cikk/475605/

« vissza